Karácsony

Sokan kérdezték, hogy lehet itt Karácsonyozni?

Az ünnep vallásos alapjaiból kiindulva; a wikipédia szerint az itteni lakosság több, mint 60%-a nem tartja magát vallásosnak. A maradékon többen osztoznak, köztük a Karácsonyt vallásos eseményként ünneplő keresztények. Ők az itt élők kb. 12%-a. D-bay ebből a szempontból is megtévesztő, a sok expat elsősorban keresztény, illetve sok itt élő kínai is (mintám a hívek arca a misén). 

Az ateista város ettől függetlenül az elmúlt egy hónapban karácsonyi lázban égett. A felhőkarcolókon mindenhol karácsonyi kivilágítás van, úton-útfélen karácsonyfák állnak, mellettük hol Mikulás, hol hóember, hol dinoszaurusz (ez utóbbi szimbolikus jelentését még nem sikerült megfejtenünk). És mindenhol karácsonyi zene szól. Gyuri szerint a városban egy karácsonyi cd létezik, ezt játsszák a boltokban, éttermekben, metrón. A cd elég vegyes zenei kínálattal rendelkezik; Händel Messiásából a Halleluja, utána a Csendes éj pop változata - ez utóbbit én fel sem ismertem eleinte - majd angol Chrismas Carolok. És mindenhol mikulásvirágok tömkelegei. Hongkong jellemzője, hogy nem történhet olyan dolog amitől a boltok bezárnának, ősszel a Mid-Autumn Festivalon és most Karácsonykor is minden bolt nyitva volt.
Bár arra készültünk, hogy eljön a műfenyő ideje (ami környezetvédelmi szempontokból nagyon hasznos lenne, de valahogy mégse bírjuk magunkat rávenni), az IKEÁban itt is működik az otthon ismert fenyő akció, illetve a Wellcome-ba hoztak Oregonból (még egy pofon a környezettudatosságnak) fákat. Nálunk ez utóbbi nyert, a fa hatalmas és hihetetlen illata van. Kaptunk otthonról beiglit, szaloncukrot, mákot is, így minden megvolt a magyar karácsonyhoz.
Nem zavaró egyáltalán, hogy 20 fokban karácsonyoztunk, a gyerekek lelkesedése és öröme földrajzi helytől és hőmérséklettől függetlenül megteremtette az ünnepet. 25-én itteni magyar vendégek, Anna és Ádám jöttek ebédre, előtte pedig nagyon jó hangulatú és örömteli karácsonyi misén voltunk. Ami itt más: az öbölben lévő négy keresztény felekezet az ökumenizmus (és a szeretet) jegyében együtt tartotta advent harmadik vasárnapján a pásztorjátékot, angolul és kantoniul. Más az is, hogy itt nincs templom, mindenkinek jut egy iskola díszterme, ott lehet misézni, istentiszteletet tartani. Hasonlóan a karácsonyhoz itt is igaz, nem azon múlik az élmény, hogy helyileg hol van az ember.

Octopus card

Okoskártya, nagy kedvencem. 

Elsődleges funkcióját tekintve közlekedési bérlet. Van felnőtt, gyerek és nyugdíjas verziója is, a gyerekek és nyugdíjasok olcsóbban utaznak. (A gyerekeknél nem az életkor határozza meg, hogy mikor kell jegyet venniük, hanem a magasságuk. Sok metrómegállónál egy zsiráfot ragasztanak ki; ha gyerek magasabb, mint a zsiráf, kell neki Octopus. A babakocsi nélkül közlekedő 3-4 évesek már mind Octopus tulajdonosok. )

A kártyára minden metróállomáson lehet pénzt tölteni, ha már van hitelkártyád, akkor be lehet állítani a banknál, hogy ha lemerülne a kártya kerete, automatikusan töltődjön fel a bankszámláról X összeggel.

A közlekedésért a metrón a megtett táv arányában kell fizetni, buszon, villamoson fix összeg van.

Tud azonban a kártya mást is. 500 HK dollárig lehet vele vásárolni a szupermarketekben, drogériákban, éttermekben, pékségekben, a postán lehet vele fizetni és sok parkolóház nem is fogad el más fizetési módot.

És persze van pontgyűjtő akciója is, vásárlásonként lehet rá egy kis pénzt visszakapni.

Az örök kérdés, másodszorra

Tehát, a keleti társadalmakban nagyon-nagyon sok időt töltenek a munkahelyükön az emberek*. Itt is. Mint írtam az átlagos heti munkaidő 50,7 óra. Ebben benne egy van egy hosszú, egy órás ebédszünet. A távolléti időt pedig növeli az utazás. Mert ha valakinek gyereke van, az igyekszik a belvárostól, ezzel együtt a nagy forgalomtól, légszennyezettségtől és nem utolsó sorban, a drága lakbértől kicsit távolabb kerülni.
És hipp-hopp, össze is jött a minimum 12 órás távollét. Óvoda napi 3 órában van, az iskolában többet vannak benn a gyerekek, de még így is marad sok üres óra. Itt jönnek a képbe a helperek, akik  foglalkoznak a gyerekkel, rendben tartják a háztartást, mivel erre a szülőknek nincs idejük. Első ránézésre egy nyugati embernek ez borzasztó és érthetetlen. Gyuri görög kollégája (hongkongi feleséggel) mondta nekem tegnap: Amíg a feleségem otthon volt a gyerekünkkel, minden reggel nyugodtan mentem el dolgozni, tudtam, hogy a fiam jó kezekben van. Amióta viszont a feleségem is dolgozik (amit élvez és látom, hogy jót tesz neki), a helper van a gyerekkel, akinek ez egy munka. Most azt várjuk, hogy apósom jövőre nyugdíjba menjen, mert akkor majd ő sokat tud foglalkozni az unokájával.
A kétfős dolgozó anya mintám egyike sem lelkes attól, hogy alapvetően nem látja a gyerekét hét közben. De nincsenek végletesen kiborulva, inkább egy kicsit szomorúak. Nekik ez az élet rendje, ők is így nőttek fel. Ami viszont nagyon elgondolkodtató, hogy kiegyensúlyozott gyerekeket látni a játszótereken, és aki felnőttel beszéltem, mindenki kedves, barátságos, értelmes volt. (Persze, nem tudom hányan járnak pszichológushoz.) A már idézett cikkben az itteni hosszú élet egyik titka az aktív, munkával töltött évek. Tudunk olyan hongkongi kínai cégvezetőről, aki 68 éves korában kezdett új munkába.



*Azért nem azt írtam, hogy nagyon-nagyon sokat dolgoznak, mert Gyuri azt mondja, hogy ő nem dolgozik itt többet, mint Magyarországon. Egész nap pörög, de eljön, amikor lejár a munkaideje. A határidőit tudja tartani, plusz a fél hetes lelépéssel a gyerekeit is látja reggel és este is.

Az örök kérdés - család vs munka

Ha valahol nagyon nagyok a kulturális különbségek, akkor ebben. Ami egyértelmű; az itteniek és az expatok ebben a témában még egymás kérdéseit sem értik.

1. Mielőtt ide jöttünk, meggugliztam a Hongkong+család szópárost. (Eredetileg azt kerestem, van-e magyar család, aki itt él gyerekekkel és még blogot is ír.) Az első találat szerint: "Nem egyeztethető össze a munkavállalás és a család a hongkongiak szerint." Ennek ellenére sok családot látni és sok terhes nő rohangál az utcán. 

2. Cikk a Standardban - kongatják a vészharangot a hongkongi egyházak, nagyon sok család bomlik fel, ennek fő okaként az átlagos heti 50,7 órás munkaidőt jelölik meg (összehasonlításképpen: Gyuri munkaideje 41,5 óra, ezt ő tartja is).

3. A szülési szabadság 12 hét, utána a nők teljes munkaidőben mennek vissza dolgozni. Két dolgozó hongkongi anyát ismerek, az egyiknek a gyereke 3,5 hónapos, a másiknak 16 hónapos. Mindkettőjük napirendje azonos. Reggel együtt vannak, foglalkoznak a gyerekükkel 10 percet (egyikük 10, másikuk 2 percet mondott), majd fél 9-9-től 7-ig dolgoznak. Az utazásokkal együtt mire este hazaérnek a gyerek már alszik. A gyerekkel tehát a legjobb esetben egész nap a nagyszülő van, de az átlagos és gyakoribb eset a helper. 

4. Az itt lévő expat (európai és észak-amerikai) nők alig-alig dolgoznak. Szintén saját felmérés a magyar Mikulásról, 10 családból két dolgozó anya, egyikük a fent említett 3,5 hónapos kislány hongkongi anyukája. Akikkel beszéltem azt mondják, hogy nem szeretnék, hogy a gyerekeiket a helper nevelje fel.

5. A másik véglet: sok discovery bay-i expat kisgyereket a helperek hoznak-visznek, miközben az anyák sportolnak, szépülnek stb. Itt kivételnek a francia nőket látom, velük mindig találkozom az oviban.

Az első gondolatom az volt, hogy a szülői nevelés hiánya egy lelkileg beteg társadalmat okoz, de ezt nem látjuk. Három hónap alatt Gyuri két részeg embert látott az utcán. Nincsenek magukban motyogók, metrón ordibálok. Lehet, hogy az anyagi jólét önmagában elég erős ahhoz, hogy a hagyományos értelemben vett család hiányában is ép társadalom működjön?

 

Angolszász december

Azt tudtuk előre, hogy az angolszászok december elején felállítják a karácsonyfát, de hogy ebből még milyen dolgok következnek, abba nem gondoltunk bele. 

Előnyei: december második hétvégéjén már akciós a fa és az ajtóra rakható koszorút ingyen adják hozzá.  Döbbentet váltott ki, hogy csak december 21-én kértük a kiszállítást (ennél tovább már nem lehetett húzni); ekkor már szinte vége is van a Karácsonynak, minek ezeknek még a fa?

Hátrányai: az IKEAban december második hétvégéjén már alig volt egy-két kósza karácsonyfadísz, kifogytak és nem is lesz új (minek is, hiszen már mindenki feldíszítette a fát). Legalább a maradékot féláron adták.

Lakcím

Amikor megadtuk az otthoniaknak a lakcímünket, nagyon csodálkoztak rajta és többen elég szkeptikusan fogadták, hogy ilyen címre valaha meg fog érkezni csomag. (Eddig minden megérkezett.)

A lakcím egész ismert dolgokkal kezdődik, angolosan indulva; ajtó, emelet. Itt csak annyi a különbség, hogy nem számozva vannak az ajtók, hanem betűjelük van.

Innentől viszont a költészeté a főszerep. Minden egyes épületnek neve van pl. Melbourne Plaza, Prince's House, Greenery Court. Vannak utcanevek és házszámok is, de ezeket csak a bizalmatlan külföldiek használják (egy idő múlva talán már ők sem). Utána jön a körzet pl.: Central, Discovery Bay, Happy Valley, Sheung Wan, majd egy a nagy közigazgatási egység megnevezése: Hong Kong Island, New Territories stb.

És a végén Hong Kong. Irányítószám nincs.

Helper (2)

Ekkora hipokrita vagyok, nekünk is lett helperünk. Igaz, csak part-time, három délelőtt jön. Takarít, vasal, főz egy kicsit és babysittel. Szóval nem ő fogja felneveli a gyerekeinket:)

Meghirdettük magunkat az itt élő expatok fórumán, pillanatok alatt hatan jelentkeztek, Myline lett a nyerő. Története a szokásos, otthon öt gyerek (20-tól 9 évesig), iskolába kell őket járatni. Hat éve él itt, nagyon kedves, mosolygós és jól bánik a gyerekekkel. Ma összefutottunk vele az utcán, Bori lelkesen rohant hozzá és ugrott a nyakába (tegnap maradtak először hármasban).
És akkor az árról. Ha valakinek full-time helpere van (azaz a hét hat napján dolgozik), akkor a kormány által előírt minimum fizetése 400 euró (plusz ellátás). Aki vállal part-time állást, annak órabére van, ez 5-8 euró között mozog. Myline 6 eurót kér. Amiben az a legszebb/legszomorúbb, hogy ekkora pénzből teljes családokat tartanak el a Fülöp-szigeteken.

Óvoda

Hongkongba költözésünkkel kapcsolatos egyik alapvető elvárásunk az volt, hogy a gyerekek tanuljanak meg angolul.

Borinak ezért az első perctől nemzetközi óvodát néztünk. Összesen öt helyen jártunk, a tapasztalataink, azt hiszem, az angolszász oktatási rendszert ismerők számára semmi újat nem mondanak. A nemzetközi ovik ugyanis teljesen az angol (amerikai) oktatási rendszer alapján működnek. 

Magyar szemmel mindenképpen újdonság, hogy az óvoda az iskolarendszer része, annak első lépcsője. A óvoda (kindergarten) kifejezést csak az intézmény megnevezésében használják, minden beszélgetésben, e-mailben iskolaként (school) aposztrofálják magukat. A gyerekek az oviban a tanárokkal tanulnak, nem az óvónénikkel/bácsikkal játszanak.
Ennek megfelelően felvételi beszélgetés van. Hogy ezt mennyire veszik komolyan, az intézményenként változik. Volt, ahova csak odamentünk, körbevezettek minket és ennyi. Volt, ahol Borit kézen fogták és elvitték a csoportba egy fél órára (közben a vezetőnő fényképeket készített róla és kihozta nekem, hogy én is lássam, mit csinál). És volt, ahol feladatokat kellett megoldania. Egyetlen óvoda volt, amelyik megrökönyödött (és beijedt) azon, hogy a gyerek nem tud angolul. Tették ezt annak ellenére, hogy ezt előre mondtuk, és annak ellenére, hogy international oviként hirdették magukat. A többi négynek szerencsére nagyobb tapasztalata volt a nem angol anyanyelvű gyerekekkel, senki nem jelezte, hogy ez nehézséget jelentene nekik.
A nyertes egy Montessori program alapján működő nemrég indult ovi, Bori a héten kezdett. Itt van a délelőtti csoportban hely, januárig heti két alkalommal jár, januártól heti ötször.
És miért fontos a délelőtti csoport? Az angolszász rendszerben az óvoda napi három órára korlátozódik. Ezt vagy délelőtt vagy délután lehet abszolválni. A délutáni csoport viszont alvásidőben van, tehát oda akkor érdemes vinni a gyereket, ha már nem alszik napközben. A dologban az a csavar, hogy minden jobb óvodában várólista van, a várólistáról pedig a délutáni csoportban lehet bekerülni. Aki már itt van, az automatikusan átkerül a délelőtti csoport várólistájára. Mivel itt nagy a mozgás (állandóan költöznek el és költöznek be a családok), a várólisták elég gyorsan haladnak. Az elég gyors 2-3 hónapot jelent.
A jó óvoda pedig azért kell, mert középső csoportban (K2) elkezdenek a gyerekek írni és olvasni tanulni. Az iskolába kerülés feltétele ugyanis, hogy a hat évesek tudjanak írni és olvasni. (Szóval a hír igaz, tényleg az oviban dől el, hogy milyen egyetemre kerül az a gyerek.)
Végül az anyagiakról. Az árak heti öt napos képzés esetén 4000 és 7000 hongkongi dollár között mozognak (400-700 euró) havonta.

Egy ország két rendszer

Aki követi a világpolitikai eseményeit, az tudja, hogy a napokban zajlott a Kínai Kommunista Párt kongresszusa. A kongresszus nyitó napját követően megjelent hongkongi újságok a főtitkár beszédének egyáltalán nem azt a részét tették a címlapra, mint amit pl. a magyar sajtó kiemelt. (A hitelesség jegyében gyorsan megnézem a hvg, origo és mno ide vonatkozó cikkeit.)

Itt a fő hír az volt, hogy a főtitkár mit üzent Hongkong számára. A beszéd azt hangsúlyozta, hogy az egy ország két rendszer jegyében békében és barátságban él Kína (mainland China) és Hongkong egymás mellett, kölcsönösen elismerve és tiszteletben tartva egymást.

És itt jön be újra az számomra nagyon furcsa rendszer, amiben a hongkongiak élnek. Mert sokáig az Egyesült Királyság része voltak, angol állampolgárként. Aztán 15 éve visszacsatolták a területet Kínához, azzal, hogy 50 évig minden marad az angol rendszerben. És most itt van egy kapitalista város egy kommunista szuperhatalomban. Külön jogrendje van, érvényesülnek az emberi jogok. Peking a hadügyön és külügyön kívül semmibe nem szól bele. Csak lassan beszivárog. Ahogy helyi jogász ismerősöm mondta, ő megmaradt brit állampolgárnak, nem vette fel a kínait, mert nem szeretne látótérbe kerülni. Azt hiszem ez kifejezi, hogy mit gondolnak az itteniek.

A visszacsatolás óta az itt élők politikailag aktívabbá váltak, igyekeznek őrizni meglévő jogaikat. Nemrég pedig Kína ellenes tüntetés volt, ahol brit zászlókkal vonultak a tüntetők. Hát, ezért üzent a főtitkár és ezért volt a főtitkár Hongkonggal kapcsolatos mondanivalója a legfontosabb az itt élők számára.

Elköltöztünk

 (Netről letöltött kép)

10 napja már a saját (persze bérelt) lakásunkban lakunk.

A költözésünk kicsit kaotikusra sikerült. Mi eléggé rendezett népek vagyunk (legalábbis annak tartjuk magunkat), de ezt kissé benéztük. Abból indultunk ki, hogy öt bőrönddel jöttünk, tehát egy-két ember segít és egy nap alatt meg is vagyunk. Azt valahogy kihagytuk a számításból, hogy közben vettünk egy kiságyat. Meg etetőszéket. És konyhai cuccokat. És vasalódeszkát. A többit már nem is sorolom. Na, szóval ez messze meghaladta azt a mennyiséget, ami öt felnőtt lazán átvisz.

Akkor jött az, hogy majd taxival megyünk. Csakhogy elfelejtettük, hogy Discovery Bay egyik előnye - ezért is választottuk -, hogy nincs forgalom. Mert pl. a taxik nem hajthatnak be. És három költöztető cég jöhet csak be. Ki hitte volna, egyik se ért rá, amikor két nappal a költözés előtt felhívtuk őket. Úgyhogy maradtunk mi. Így esténként Gyuri tett egy kört a komppal, szombaton már családilag cipekedtünk, két gyerekkel külön öröm. Vasárnap pedig jött a felmentő csapat., így aztán tényleg átköltöztünk.

Most van egy két hálószobás lakásunk, hálószobák berendezve, az étkező nappaliban egy asztal székekkel, a konyhában pedig minden alap dolog, ami a főzéshez kell. Mindez egy 24 emeletes ház hatodik emeletén. A hálószobák a mögöttünk induló hegyre néznek, zöld van, csönd, maximum a tücskök ciripelnek este. Reggel meg a madarak csiripelnek. A házunk az út mellett áll, ahol buszok (nem emeletesek), golfautók mennek. És ennyi.

Mi egyébként az öböl leglepukkantabb helyén lakunk, mert akik gazdagabbak, azok a pár emeletes házakban bérelnek lakást a vízhez közel. Sőt, vannak családi házak saját kerttel is, ami HK Island Central részéből teljesen elképzelhetetlen. Szóval ha majd feltörünk, lejjebb költözünk.

A lepukkant helyről negyed óra gyalog a komp, busszal 10 perc. Gyalog 4 játszótér tíz perc alatt elérhető. Annyira nincs forgalom, hogy már azon röhögtünk, Budapesten a gyerekeink bajban lesznek a sok autótól, busztól, villamostól.
És itt megvan minden ami környezettudatos lelkemnek kell. Szelektív kukák a ház bejáratánál, úgyhogy nyugodt szívvel mosogathatom újra a joghurtos poharakat.
Szóval semmi klasszikus Hongkong, se nyüzsgés, se tömeg, se forgalom. Ami kicsit már hiányzik is. Viszont fél óra, és újra benne lehet az ember.

Ami más mint otthon; itt a konyhában nincs meleg víz. Erre nem bírunk rájönni, hogy miért, de nincs. Sehol. (A fürdőben van.) Úgyhogy a mosogatás kicsit nehézkes, mert vizet kell forralni. És nincs mosogatógép sem.
Van gáz főzőlap, két gázrózsával. Ezek a kínai konyha gyorsaságára vannak beállítva, azaz, ha minimálisra lecsavarom, akkor is pillanatok alatt elkészül minden. A levest gyöngyözve főzzük órákon át itt nem létezik.
És nincs sütő sem, szintén a kínai konyha jellegéből adódóan. Viszont lehet kapni sütőfunkcióval kombinált mikrót, most ilyet vadászunk.
A hely egyik előnye, hogy itt mindenki nagyrészt ugyanabban a cipőben jár. Idejön pár évre, gyerekkel. Aztán tovább áll. Aki megy, az próbál minden dolgán gyorsan túladni, aki jön, próbálja az elmenők dolgait olcsón megszerezni. Így lett nekünk gyerekágyunk, dvd lejátszónk, könyves szekrényünk, routerünk fillérekért. Gyerekrollerünk ingyen. És innen lesz még sok minden másunk is.

 (Emlékeztető: ilyen a Central)

Egészségügyi ellátás - alapellátás

Juli kapcsán ma megijedtem valamitől, úgyhogy elmentünk orvoshoz. A félelmem szerencsére alaptalan volt, viszont megismerkedtünk az egészségügyi alapellátással.

Tehát, magánbiztosítók versenyeznek a kliensekért. Mi a Blue Crosshoz tartozunk, ezt nem mi választottuk, hanem Gyuri cége itt biztosítja az alkalmazottait és azok családtagjait is. Van egy hosszú lista arról, hogy a városban melyik körzetben melyik családorvos (family doctor) áll szerződésben a biztosítóval, illetve van egy külön lista a szerződéses kórházakról is.

Itt nincs külön gyerekorvos és háziorvos, hanem family doctor, nála kezdődik (jó esetben fejeződik is be) az ellátás.

A lista körzetenként, nevekre lebontva mutatja az orvosokat, rendelési hely - telefonszám -, és idő szerint. Minden rendelő fogad betegeket szombaton délelőtt is, sok pedig vasárnap és ünnepnapokon is.

Délelőtt egyetlen paraméter alapján választottam egészségügyi központot, közel legyen. Felhívtam őket, délután mehettünk is. Érkezéskor le kellett adni Juli biztosítási kártyáját, illetve bemutatni az útlevelét. (Hong Kong ID Cardot - kb. személyi igazolvány - csak 12 éves kor felett állítanak ki. Ha intézünk valamit, nekünk elég, ha ez nálunk van.)

Egy nagyon kedves doktornő fogadott minket, bocsánatot kért, hogy késve. (A késés kb. 5 perc volt.) Kikérdezett Juli születésével, egészségügyi előzményeivel, oltásaival kapcsolatban. Rajzolt egy kicsi Borinak, majd megvizsgálta Julit és megállapította, hogy semmi baja. Néhány jó tanáccsal búcsúzóul ellátott. A doktornő annyira szimpatikus volt, hogy ha nem költöznénk el, biztosan nála maradnánk.

Bár az orvosok vizitdíjas rendszerben működnek, nekünk ezért a konzultációért nem kellett fizetnünk. 

Munkaidő

Pénteken, este 10-kor, online megrendeltük a lakásba az internet szolgáltatást. Fél 11-kor(!) hívott a szolgáltató, hogy mikor jöhet beszerelni.

Környezetvédelem, környezettudatosság

Valami, amiben Magyarország jobban áll.

A helyi legolvasottabb angol napilap - The Standard - számolt be pár napja egy itteni környezetvédelmi kutatás eredményéről. Ennek egyik megállapítása - amit én is tapasztaltam -, hogy a legtöbb csomagolóanyagot a pékségek használják. Ha ugyanis valaki vesz két péksüteményt, akkor három zacskóba rakják el; a két péksüti kerül egy-egy zacskóba, plusz a két zacskót még egy zacskóba teszik. 

A környezettudatosság hiánya azonban nem merül ki ennyiben.

Bármelyik boltban adnak műanyag zacskót, igaz előtte sokszor megkérdezik. De nem mindig. A nagy szupermarketek egy helyi rendelet értelmében minden megvásárolt zacskóért 50 centet (kb. környezetvédelmi díj) számítanak fel. Az említett kutatás szerint ez olyan aprópénz, amely eszébe sem juttatja a vásárlónak, hogy másképp is lehetne bevásárolni. Ha előre csomagolt felvágottat veszek, vagy a fagyasztóból valamit, azt a pénztáros automatikusan beleteszi egy kis zacskóba.

Sok helyen van szelektív hulladékgyűjtő (pl.: parkokban), de kukaszigetet sehol nem láttam még. A szállodában minden szemét egy helyre megy, én nagy nyögve dobom ki a műanyagot, papírt a többi szeméttel együtt.

Találtam már környezetbarát mosószert, mosogatószert, igaz, az expatoknak szánt boltban, nem az átlagember szupermarketében.

A légkondi eszement használatáról már volt szó, személyes kedvencem, amikor a boltot úgy lehűtik, hogy ki kell nyitni az ajtaját az utca felé, hogy valami meleg is bemenjen. (Amerikában ugyanezt láttam, szóval nem helyi sajátosság.)

A légszennyezettség nagyon magas, legalábbis Hong Kong Islanden. Mi a kilencediken lakunk, de nem nagyon szellőztetek, mert rémes szagok jönnek be. Az összes gyerekes expat vagy a sziget déli csücskénél lakik, vagy másik szigeten, ahol jobb a helyzet. A helyi vélemények pedig megoszlanak; ha Hongkongban a legmagasabb a várható élettartam pillanatnyilag a Földön, akkor mi a baja a környezetvédőknek? A szakértő válasza frappáns volt - ha minden így megy tovább, akkor az itt élők gyerekeinek várható élettartama már nem lesz a legmagasabb.

Lakás

A nagy dilemma véget ért. Tegnap kivettünk egy lakást.
Ez így nagyon lazán hangzik, de pár napja én a kiborulás határán voltam és nagylelkűen Gyurira testáltam a döntés (és a felelősség) jogát. Szerencsére ő döntött.
Volt egy keretünk, a Benaim Gyuri fizetésének egy részét housing allowance (lakbértámogatás) formájában határozta meg. Azaz X összeg csak lakbérre fordítható. Persze, ha a bérleti díj X-nél több, az már a mi dolgunk. Eleinte úgy tűnt X-ért lesz lakás. Aztán úgy tűnt soha, és 3-4000 dollárral (hongkongi) rá kell fizetnünk. Plusz, mi sem bírtunk döntést hozni, hol is kellene laknunk. Legyünk az irodához nagyon közel? Ott ezért a pénzért, sőt az emelt összegért sem láttunk jó lakást. Akkor menjünk kicsit távolabb (30 percre az irodától)? Ott már volt egy jó lakás, de az emelt összegnél is emeltebben. Akkor menjünk mégiscsak Discovery Baybe, ami messzebb van, tehát olcsóbbak a lakások, nagy az expat kolónia? Azaz nem Hongkong, de akkor miért is jöttünk Hongkongba? Ebbe azért bele lehet csavarodni, na jó, én bele tudtam. És akkor plusz izgalom az ovi.
A közepesen távoli helyen Borit két nemzetközi oviba is felvetettük, igen, itt felvételi van, de erről majd máskor.
Majd tegnap átmentünk D-Baybe, megmutattak nekünk egy csomó lakást, majd az utolsóra azt mondtuk, hogy ez az. 70 nm, a hálószobák a zöld hegyekre néznek, a nappaliból ha egy kicsit nyújtózkodunk látjuk a tengert. X összegben benne van. Minimális a forgalom, jó a levegő (messze jobb, mint a belvárosban és Hongkong légszennyezettsége nagyon magas), sok gyerek, sok játszótér. A hátránya, hogy Gyuri hétfőtől csütörtökig későn ér haza. De mindenki megmondta, itt nem tud az ember úgy lakást kivenni, hogy valamelyik elvárásából nem kelljen engedni. Bori itt már három hete benn van egy angol ovi várólistáján, ma írtam egy másiknak is, hátha ott hamarabb sorra kerülhet. Szóval az izgalmak nem értek véget.
Viszont, november első hetében költözünk és már nagyon várjuk. Mert jó dolog a szálloda, de már elég volt.

Hongkongi szubjektiv #013

Hongkongi szubjektiv #012

Helper (1)

Azért adtam sorszámot ennek a posztnak, mert úgy gondolom a helper témára még vissza fogok térni. És lehet, hogy akkor már teljesen másképp fogok tekinteni erre a rendszerre, mint most.

Tehát, a helperek segítők, azaz kb. háztartási alkalmazottak. Bevásárolnak, főznek, hozzák-viszik a gyerekeket. Elsősorban a Fülöp-szigetekről idejövő nők. A Fülöp-szigeteken az átlagnépesség annyira szegény, hogy a nők Hongkongba (de máshova is) elmennek helpernek. Otthon hagynak egy férjet, gyerekeket. Itt dolgoznak, nevelik más gyerekeit, küldik haza a pénzt és évente egyszer hazamehetnek szabadságra. A jó fej munkáltatók kétszer is hazaküldik őket.

Az egész nekem iszonyúan megrázó;  valaki otthon hagyja a gyerekét, és más gyerekét neveli, mert azért megfizetik. Máshonnan nézve, valakinek azért lesz gyereke, hogy majd nevelhesse az unokáit. Mert a gyerekeit a szülei nevelik. És akkor az is kérdés, hogy a munkanélküli férjek közben mire is költik el a hazaküldött pénzt.

És itt van ez a sok nő, akik csuda vidámak, nagyon kedvesek és hihetetlenül gyerekszeretőek. Talán ezért is működik jól ez a rendszer, látom őket a rájuk bízott gyerekekkel a játszótéren. És sokszor azt is látom, hogy a helper játszik a gyerekkel, miközben az anyuka ül a padon. Vagy sétál a család, a helper tolja a babakocsit, a szülők meg mellette. És ami nekem végképp elképzelhetetlen, mennek haza a játszótérről, kislány fogja a helper kezét, az anya pedig mellettük sétál. 

És minden család helperrel él, az is, ahol egy gyerek van és csak az apa dolgozik. 

Borit szerettem volna elvinni gyerekfoglalkozásra. Itt a foglalkozások életkori sávokra vannak osztva, Bori sávjában Juli nem mehet be. Viszont Borit egyedül nem engedhetem be a foglalkozásra. Amikor kérdeztem a foglalkoztatót, hogy mit tud ajánlani erre a helyzetre, ezt a választ kaptam: Find a helper. 

Én viszont, pillanatnyilag nem bírom elképzelni, hogy összeköltöznénk valakivel, azért, hogy nevelje a gyerekeinket és ellássa a háztartást.

Hongkongi szubjektív #011

A helyszűke

teljesen logikus, ámde olyan kérdésekben is felmerül, amire nem is gondoltam volna. A boltok bérleti díja nagyon magas, így minden itt vásárolt termék jóval drágább, mintha online megrendeli az ember. A különbség igencsak tetemes lehet.

Így megtudtam, hogy könyvet csak online szabad vásárolni, mert fele-harmadába kerül, mintha könyvesboltba venné az ember.

Amit már próbáltunk, az a tápszer beszerzése. Konkrétan a német Hipp tápszert webshopban harmadával olcsóbban lehetett megvenni, mint a sarki Manningsben (dm-ben) a hazai terméket. És az este 10-es megrendelés után másnap délben már meg is hozták.

Hongkongi szubjektív #010

Hongkongi szubjektiv #009

Hongkongi szubjektív #008

Hongkongi szubjektív #007

You either love it or you hate it

Vagy szereted vagy gyűlölöd. Írta egy nekünk egy ismerős itt élő ismerőse Hongkongról, augusztusban.

Mi azonnal beleszerettünk és ezzel egy hónap eltelte után is így vagyunk. Nagyon más, mint amit eddig láttunk, de ennek a másságnak eddig a pozitívumait érzékeljük. 

Az otthoni közélettől egy pillanat alatt szakadtunk el, a híreket nem követjük. Ha valaki felhívja a figyelmünket egy cikkre, publicisztikára, vitára, azt persze elolvassuk. Az itteni problémákról még nagyon-nagyon keveset tudunk, Caroline-t (helyi anyuka) épp csak elkezdtem kérdezgetni. Úgyhogy pillanatnyilag boldog tudatlanságban élünk. Ez biztosan változni fog.

Van, amiben egy hónap alatt nagyon megváltozott az álláspontunk. Indulás előtt úgy gondoltuk, hogy majd milyen jó lesz az itt összespórolt pénzből otthon nagyobb lakásba menni. Ma azt gondoljuk, hogy milyen jó nagy lakásunk van Budapesten. Pillanatnyilag egy alig 40 nm-es szállodai apartmanban lakunk. És a jövendő lakásunk is max. 70-75 nm körüli lesz.

Rájöttünk, hogy ha lesz pénzünk azt inkább a gyerekekre, magunkra kell költeni. Hogy jó iskolába tanuljanak, hogy sok mindent megismerjenek, hogy együtt jöjjünk-menjünk sokat. Hogy sok élményü(n)k legyen, amiket egy kisebb lakásban is fel lehet idézni.

Rájöttünk, hogy a lakásdilemma semmi az ovidilemmához képest. Ahhoz, hogy a gyerek jó egyetemre kerüljön, jó ovit kell neki találni. Komolyan. Ilyen az angolszász világ. És akkor nekünk extra bonyodalom, hogy mit tudjuk még, hol leszünk 3 év múlva. Azaz olyan oviban kell-e helyet keresni, ami egy iskolahálózat része, vagy jó egy bármilyen nemzetközi (azaz angolul beszélő) hely.

Van egy kis szociális háló kezdeményünk; Gyuri volt budapesti cégétől idejött emberek, és itt megismertek. Vannak családosok, van esélyünk gyerektársaságra és -programokra.

Nekem csökkent a tériszonyom, a tizedik emeletig már jó vagyok, a hétvégi lakásnézéskor a 23. emeleten kapott el először a rossz érzés. Szerencsére a családtagok ilyen gondokkal nem küzdenek.

Higiénia

Alapvetően nagy kérdés, hogyan lehet ennyire kis helyen ilyen sok embernek együtt élnie anélkül, hogy ne legyen valamilyen járvány vagy legalábbis annak állandó veszélye.

Amikor megérkeztünk, a repülőtéren rögtön lázat mértek a gyerekeknek. És ekkor eszembe jutott, igen, a SARS.

Nem tudom, hogy emiatt-e vagy a nagy népsűrűség miatt amúgy is, esetleg a kínaiak híresen nem higiénikus életvitele miatt (ki hány viccet tud a magyarországi kínai kifőzdékre? na ugye), de borzasztó nagy hangsúlyt fektetnek a tisztaságra, egészségre. A hongkongiak kifejezetten különállónak tartják magukat az anyaországbeli kínaiktól (Mainland China minden Hongkongon és Makaón kívül), egyrészt mert más nyelvet beszélnek - itt a kantonit, ott a mandarint -, másrészt, mert azt hiszem civilizáltabbaknak gondolják magukat. (Ez persze nem akadályozza meg Gyuri helyi kollégáját, hogy a görög főnökükkel való szakmai egyeztetésen ne böfögjön egyet-kettőt...)

Így aztán itt nagyon sok helyen ki van írva, hogy tilos köpködni, madarakhoz hozzányúlni, etetni őket (mindegyik pénzbüntetést von maga után), a metróban a mozgólépcső kapaszkodója a kiírás szerint fertőtlenítő anyaggal van bevonva. A liftekben a gombokat 2 óránként lefertőtlenítik, a játszótereken a kicsik (totyogók) játékait 4 óránként, akárcsak a strandon az öltözőket. Amikor Borival tegnap ovit néztünk, belépés után a gyerekeknek lázat mértek (és minden nap, minden óvodába érkező gyerekkel így tesznek, aki lázas, mehet is haza a kapuból) nekem pedig nyomták a kezemre a fertőtlenítő gélt. Sokan járnak az utcán műtősmaszkban, a takarítók mindenhol ezt viselik.

A köztereken és a metróban vetített  reklámok, kiírások tele van felhívással a kézmosás fontosságáról, az orrfújás és a koszos zsebkendő eldobásának hasznosságáról.

A gyakorlatban persze nem ennyire tökéletes a helyzet. Ma pl. egy olyan kínai kispiszkosban ebédeltünk, ahol csak kínai étlap volt és alig értettek angolul. (A soup szót nem ismerték, viszont a noodles varázsigére jött a leves.) Itt a bejárat melletti vödrökbe dobálták, öntötték a koszos edényeket, ételmaradékot.

Viszont milyen jót ettünk!

Két kérdés

Az elmúlt két napban két tuti kérdéssel találkoztam.

1. Sétálunk az utcán, megyünk a park felé. Odajön hozzám egy angol nő: Is this Hong Kong Island?

2. Boltban. Bori pörög-forog a tükör előtt, rózsaszín pólóban és szoknyában. Eladónő: Is she a girl?

Hongkongi szubjektív #006

Hongkongi szubjektív #005

Hongkongi szubjektív #004

Hosszú hétvége, szociális életünk melléklettel

Itt most négy napos hétvége volt, kb. a legnagyobb ünneppel; a mid-autumn festivallal (bocsánat nem találtam magyar megfelelőt). Ez mondjuk az aratásünnepnek felel meg, innentől jön az ősz (azaz most már kora este csak 25 fok van). Ilyenkor mindenhol lampionokat tesznek ki, kezdve a metrómegállókkal, betetőzve a nagy közterekkel. Mi már 10 napja néztük a Victoria Parkban a készülődést, a végeredményt pedig péntek óta nagy tömegek fotózták, köztük mi is.

A hétvégének hála felfedeztünk még néhány szuper játszóteret, illetve nekikezdtünk a város felfedezésének is. Rendes turisták módjára a Victoria Peakkel kezdtük a sziget meghódítását. Ez HK Island legmagasabb pontja, piros siklóval lehet feljutni a meredek hegytetőre, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik a városra.

A kilátó pedig tele van fényképekkel a régi Hongkongról. Ami egy nagyon szép angol város volt a XX. század eleje táján, egészen addig, amíg rá nem jöttek, hogy minél több ember van itt, annál magasabb házakra van szükség. Most már nem szép, viszont fantasztikusan érdekes.

Ma pedig áthajóztunk Kowloonra, ez a szembe oldal. Ide is komp (Star Ferry) visz át, de a hagyományos típusú. Kicsi, régi, nyitott, lassú, rendes matrózinges matrózokkal, városnéző tempóval. A Star Ferry nekem amúgy is régi, irodalmi barátom. Tony Parsons Egyetlen Szerelmem c. könyvében sokszor szerepel, akárcsak Hongkong*, úgyhogy nagyon érdekes volt ilyen szemmel, szívvel ülni rajta. Tetszett.
Aztán sok-sok új játszóteret fedeztünk fel, és megint sikerült teljesen véletlenül magyarokkal találkoznunk.

Megállapítottuk, hogy nagy mázlink van, mert három hét alatt jó sok mindenkivel sikerült megismerkednünk. Eleve, Gyuri volt cégétől az ide vándorolt magyarokkal első naptól együtt strandolunk. Aztán, a metrón megismerkedtünk Csabával, nálunk voltunk szombaton este vacsorán. Magyar-amerikai házaspár, három gyerekkel, tőlük állandóan tudunk kérdezni, lakás, ovi, hol vásároljunk stb., mindenben segítenek.
Vettünk egy új babakocsit egy német-francia házaspártól, ahol a bizniszen túli beszélgetésben kiderült, hogy a német férj kb. ugyanazt csinálja, mint Gyuri, egy német cégnél. Gyorsan jóba is lettek.
Tegnap pedig a játszótéren megismerkedtünk egy magyar-norvég párral, két gyerekkel. Velük is emailezünk már, és ki hinné, a pasi itt is ugyanabban a bizniszben utazik, egy norvég cégnél.
Plusz, Gyuri görög főnökének itteni felesége és Julival egykorú gyerekük is kapcsolat, Caroline már annyi infóval látott el, hogy a végére sem értem a weboldalak átnézésének. Velük a héten fogunk személyesen találkozni.
Szóval, mázli.



*Hong Kong,” he says. „How can you miss Hong Kong? All those weddings and funerals in a language you don't understand. The shore line changing every time you look at it. All those mobile phones going off at the movies. Cheking your seafood for hepatitis B. Nobody smiling at you unless she's a Filipina. The obsessions with money, sex and shopping. In that order. And the other obsessions with typhoons, canto-pop and Louis Vuitton. Weather so humid that your shoes grow leaves. Air conditioning so cold that you get hypothermia in the supermarket. People throwing their rubbish from the eighteenth floor of their buildings. Including fridges.”
„You miss it, too, don't you?”
Josh nods. „Breaks my bloody heart,” he says. „I remember the first time I ever had sex in Hong Kong. Think I've still got the receipt somewhere.”
(Tony Parsons: One for my baby)

Hongkongi szubjektiv #003

Hongkongi szubjektív #002

Hongkongi szubjektív #001

Hongkongi szubjektív #001

Ételek

Már többen kérdezték mit is tudunk enni HKban? Azt hiszem sokak lelki szeme előtt a hurkapálcán sült bogarak képe lebeg.

A valóság kicsit más. Itt is sok bolthálózat található, vannak "vegyes" (helyi+európai termékeket forgalmazó) boltok, illetve kizárólag európaiakra, amerikaiakra specializálódott élelmiszerboltok is.

A közelünkben két "vegyes" bolt is található (kb. Reál, CBA). Minden megtalálható itt, ami a hétköznapokban kell; gyümölcs, zöldség, hal, hús, tejek, szójatejek (itt olcsóbb, mint a tehéntej), joghurt, vaj, tojás, méz, mélyhűtött cuccok, valamint a helyi ételek alapanyagai, illetve ezek félkész formában is kaphatók. A napi bevásárlások itt elintézhetőek, tudok európai konyhát vinni, a gyerekeknek a megszokott dolgokat főzni. Ami itt hiánycikk az a rendes sajt. A cheddar az egyetlen, néha van gauda, de ennyi. Leginkább előre szeletelt toast sajtok vannak.

A spéci boltok azonban behoznak mindent, hogy az expatok otthon érezzék magukat. Spanyol sonka, hosszú pultnyi felvágott, sajtok tömege, ezerfajta francia, amilyet csak óhajtok.

Az otthoni étkezi szokásainktól annyiban eltértünk, hogy hétvégén minden nap étteremben ebédelünk. A helyi éttermek nagyon olcsóak (max. 3000-5000 Ft-ból négyen megebédelünk, úgy, hogy Gyuri még egy helyi sört is ivott) és nagyon finomak. Az utcákon kb. minden harmadik bolt étterem, válogathatunk, hogy kínai, thai, koreai ételt szeretnénk-e enni. A strandon felkészültek az expatokra, van hotdog, csirkeszárny, sült krumpli.

Persze helyiből is vannak drágák, extrák, arrafele még nem jártunk. Majd.

És van minden európai, amerikai konyhának is étterme. Ezek már drágábbak, de még mindig bőven megfizethetőek. És megint, ebből is vannak a nagyon színvonalasak és emiatt igazán drágák. Michelin csillagos étterem nem egy van a városban.

Mi pillanatnyilag élvezzük az új ízeket, a fantasztikus leveseket, sült rizseket, nem hiányzik az otthoni megszokott.

Benaim

a neve a cégnek, ahol dolgozom itt Hongkongban. Még 1980-ban Robert Benaim hívta életre saját egyéni vállalkozásaként. Építőmérnöki létesítmények tervezésével foglalkozott. Az évek során egyre jobban és jobban ment az üzlet, így hát érdemessé vált, hogy kivásárolják a tulajdonost, de nevét meghagyják. Gazdasági növekedése oly mértékben felgyorsult, hogy pár évvel ezelőtt az URS-Scott Wilson óriás konszern is szemet vetett rá és bekebelezte. A Benaim-nek összesen három irodája van: Londonban, Hongkongban és Sydneyben.

Maga az iroda, ahová minden reggel 9-re kell megérkeznem Hong Kong Island északi részén közvetlenül a tengerparton található egy 32 emeletes felhőkarcoló 7 emeletén. Tipikus angol open office. 4 fős blokkokban ülünk paravánnal elválasztva a szomszédos 4 főtől. Az irodáról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Tágas, tiszta, számítástechnikailag nagyon jól felszerelt, megfelelő számú és nagyon kedves adminisztrátorral és nem utolsó sorban gyönyörű kilátással a tengerre. Hatvanan dogozunk a cégnél, mely főként alagutak és hidak tervezésével foglalkozik. A vezetőség persze angol (egy managing director és két technical director). A társaság teljesen nemzetközi, mindössze a kollégák fele kínai, ami az itteni cégekhez képest jó aránynak számít. A mostani project managerem például görög :-) és nagyon jó fej, de akadnak itt olaszok, bulgárok, németek és még sorolhatnám a sokféle nációt. A kollégák átlagéletkora 30 év körül lehet. Dinamikus, barátságos és segítőkész társaságnak tűnik. Múlt pénteken már meg is tartottuk az első közös sörözésünket, ami remekül sikerült.

Nyár

Itt még mindig nagyon nyár van, 28-30 fokkal, magas (80-90%) páratartalommal. Ez az időjárás leginkább a tengerben, tengerparton viselhető el.

Szombaton délelőtt azért még beiktattunk mást is (kicsi felhős volt a reggel), elmentünk a hongkongi botanikus kertbe. Ez itt van a szigeten, tőlünk egy metrómegállóra. Onnan pedig hegymenet. Természetesen megéri feltolni a babakocsit és megmászni a lépcsőket, de ez két felnőttes program. A kert maga gyönyörű, szép vegetációval, nagyon sok fajta majommal (nagy részükről még nem is hallottunk) és madárral. Kiépített sétányok, szökőkút és az állatok, növényekkel mellett még egy nagy, szuperül felszerelt játszótér is tartozik hozzá. Mindez ingyen, a park területén a free wifit a kormány biztosítja.

A zöld mögött minden irányban felhőkarcolókra lát az ember, észak felé (kikötőre néző) nagy üzleti negyed van, banképületekkel, dél felé pedig lakóházak a negyven-ötvenemeletes fajtából.

A parkban készült képek itt vannak.
Úgy látom az igazán városnéző programok majd a tél beköszöntével jönnek el.

Deus ex...

Már jó régóta olvasgattam a postr blogok közül az "úton"-t. Amikor Hongkong még szóba se jött, már nézegettem a távolba szakad hazánkfiai hol pozitív, hol negatív beszámolóit. Egyben mindenki egyetértett, külföldön magyarokkal szóba se álljon az ember, mert mindenki lehúz, átver stb.

Eddigi tapasztalataink nem ezt mutatták és ma újabb jelét kaptuk a cáfolatnak. 

Szinte ideköltözésünk után rögtön kiderült, hogy a Julinak idekészített kiságy egy újszülöttre van méretezve, ha egy egy éves ebben fordul egyet álmában, akkor rögtön rácsokba ütközik. A metrós magyar ismerősünkön, Csabán keresztül eljutottunk egy honlapra, ahol a D-Bayben élő családok adják-veszik dolgaikat. Tegnap rá is bukkantam az IKEÁban már kinézett kiságyra, csak persze használt állapota miatt töredék áron. Így, mivel amúgy is jó idő volt, amit fürdésre is fel lehet használni, délután átruccantunk D-Baybe. A hazaruccanás volt a nehezebb, mivel két gyerek, babakocsi, strandcuccok mellett egy lapraszerelt kiságy és matrac is tartozott hozzánk. A kompra felszálláskor egyszer csak mellénk lépett egy markos legény és megkérdezte segíthet-e. A legjobbkor. Tibi felszálláskor és leszálláskor is szállítmányozta a kiságyat, amiért örök hála neki!

Szóval szerintem minden postr posztot író ember téved, vagy az összes jófej magyar Hongkongba költözött. 

Életritmus

A tapasztalt itt élők azzal fogadtak minket, hogy biztosan változni fog a napjaink menete. Azt már előzetesen is tudtuk, hogy itt többet dolgoznak az emberek, Gyuri szerződéséből pedig kiderült, hogy a heti munkaidő 41,5 óra, ami hétfőtől csütörtökig 9-től fél 7-ig (fél egy és fél kettő között ebédszünettel), pénteken pedig 9-től fél hatig tart. Ekkor már sejtettük, hogy a gyerekek napirendjén lesz egy kis változtatnivaló.

Itt ugyanis mindenki sokáig dolgozik este, messze tovább, mint Budapesten. Ezért nem délutáni csúcsforgalom van, hanem esti. 7-fél 8-kor igazi nagy tömeget talál az ember a metrón, buszon, utcán. Fél 7 körültől telik meg a Victoria Park futóösvénye és a tajcsi tér. Az utcák zsúfoltak, minden bolt sokáig nyitva van - referenciaként az IKEÁt tudom felhozni; minden este fél 11-kor zárnak - , 7 után indul a szociális élet.

Reggel viszont később indul a nap, Gyuriék irodájában fél 9 előtt a - beprogramozott - légkondi be se kapcsol.

A kíniak dolgoznak szombaton is, a fehér gyarmatosítók viszont hétvégéznek. Szerencsére Gyuri egy gyarmatosító angol cégnek dolgozik, így nekünk nyugi van. Persze, ha sok munka lesz, akkor majd menni kell...(De ez otthon is így volt.)

A metró dícsérete

(MTR jel - ezek mutatják a lejáratokat)

Eddig ez a leggyakrabban használt közlekedési eszközünk és nagy kedvencünk; a hongkongi metró, vagyis MTR.

Úgy alakították ki, hogy mindenki lejusson a peronokra, a babakocsiknak, kerekesszékeknek minden állomáson vagy olyan lejárat, ahol a földfelszíntől a peronig lifttel tudnak lejutni, a jegyellenőrző kapuk között is mindig van egy, amelyik szélesebb. A vakokat mindenhol földre fektetett jelek vezetik, a liftek természetesen bemondják, hogy épp merre járnak.

A peronokat üvegfal választja el a metrótól, azaz nem lehet beesni, a metrókocsik ajtaja pedig pont az üvegfal ajtaja előtt áll meg, véletlenül sincs elcsúszás.

Minden ki van írva, angolul és kantoniul, a liftek megállóit mandarinul, kantoniul és angolul is bemondják. A kíírások jelzik, hogy melyik kijáraton hova jut az ember, ezek 6-8 célhelyet jelölnek meg; irodaházat, könyvtárat, parkot, kórházat. Ha az ember valamelyik intézmény, áruház honlapját nézi, a megközelíthetőségnél ott van az MTR kijárat betűjele is. Ez nagyon hasznos, mert kijárat legalább 5 van, a végén persze alkijáratokkal (pl.: A1 stb.) és ezek igen nagy területet fednek le. Azaz nagy kerülőket lehet megspórolni, ha rögtön a jó kijáratot választjuk.

Minden megállóban nagy a tisztaság és sok alkalmazott van. Ők sárga pólóban járnak, segítenek eligazodni, ha kell, csúcsforgalom idején irányítják a tömeget, tegnap pedig megláttam az extra szolgáltatást is. A metrókocsi és a peron között van kb. 15 cm rés (mind the gap!), amit, ha valaki kerekesszékkel egyedül közlekedik, nem lehet áthidalni. Ilyenkor jön egy sárga pólos emberke rámpával.

Légkondi

Igaz, hogy nem olyan régen vagyunk itt és eddig csupa pozitív élményben volt részünk, de el kell árulnom,  hogy megvan az elő negatívum is. Igen, a légkondicionálás. Bármerre jár az ember metrón, középületben vagy a munkahelyén mindenhol a lehető legmagasabb fokozatra van állítva a készülék, ami 20°C alatti hőmérsékletet jelent. A munkahelyemen a hölgyek ezért délután már mind kardigánban ülnek és nekem is fázni szokott már a kézfejem. Az hogy papucsban mászkáljak, mint otthoni munkahelyeimen szintén szóba sem jöhet, szigorúan zárt cipő és magas zokni, különben a lábam is lefagyna. Kifejezetten jól esik, amikor ebédelni megyünk, hogy a kapun kilépve a 28-30 fokos levegő (80 százalékos páratartalommal) átmelegít.

Discovery Bay

Az (is) jó Hongkongban, hogy a hétvégén úgy érzi az ember, mintha nyaralna. Ma is tengerpartoztunk, biztos, ami biztos, hátha jövő hétvégén már nem lesz 30 fok (csak 28).

Így elkirándultunk Lantau Islanden a Discovery Baybe, helyieknek csak D Bay. Azon kívül, hogy nagyon szép hely, a kirándulásnak önös célja is volt, ez az a bizonyos külvárosi hely, ahol lakni lehetne. Ide ferry (komp) visz, kb. 25 perc. Korábbi kompozási élményeim alapján arra készültem, hogy kell egy kardigán, mert a menetszélben jól jön majd. Na, erről itt szó sincs. Csak a zárt térben lehet lenni és menet közben nem is szabad felállni. Hamar rájöttünk, hogy miért; a ferry sebessége kb. a szárnyashajó sebességének felel meg. Talán egy kicsit gyorsabb.

Amikor kiszálltunk a hajóból úgy éreztük magunkat, mintha az ideális gyerekes helyre csöppentünk volna. Kis forgalom (bkv buszok és autók helyett golfautók, ennyi), sok hely, bicikliutak, bicajozó családok, játszóterek, jó levegő, tengerpart, vitorláskikötő és hegyek. Sok-sok gyerek mindenfele, mintha az összes gyerekes expat itt lakna. Amerikaik, angolok, németek, franciák.
Egy pillanat alatt beleszerettünk. Nagyot strandoltunk, ettünk, sétáltunk, majd  - újfent véletlenül - újra összefutottunk a metrón megismert magyar emberrel és családjával.
Így tetszett a hely a kiskorúaknak

Lakásdilemma magyarul

Belevágtuk fejszénket a lakásbérlés kérdésébe. A legnagyobb dilemma a hova. Gyuri fizetését ugyanis úgy állapították meg, hogy annak egy része csak bérleti díjra fordítható. Azaz a cég kifizeti a lakhatásunkat. Az összeg olyan, hogy abból már normális méretű lakásba lehet menni (értsd 70-75 nm körül). 

A dilemma pedig; maradjunk itt HK Islanden, ahol minden közel van, Gyuri hamar beér dolgozni, viszont kisebb lakást lehet kapni, nagy a nyüzsgés, kevés a zöld. Vagy átmegyünk egy másik szigetre, ami már "külváros", nyugisabb, gyerekbarátabb, olcsóbb a lakásbérlés (azaz nagyobb lakásunk lehetne), de Gyuri a commuterek népes csapatát erősítheti, többet van távol, plusz drágább az utazás.

Miközben tegnap este a metrón ezen dilemmáztunk, odajött hozzánk egy európai pasi és azt mondta: Aha, akkor jól hallottam! Így ismerkedünk mi. Gyorsan feltettük neki is nagy kérdést, ő a külváros mellett tette le a voksát.Az érvei elég meggyőzőek; tíz éve élnek itt, három gyerekkel, van tapasztalatuk. Cseréltünk email címet, majd találkozunk is, addig meg gondolkozunk tovább. Időnk még van, kb. két hónap.

Alapok

Ez egy bevallottan szubjektív blog lesz Hongkongról, ahogy mi látjuk. Két kisgyerekkel egy Budapestnél kétszer nagyobb és három és félszer sűrűbben lakott nagyvárosban. Ami furcsa státusban van, mert Kína, de mégsem. Külügyi és hadügyi kérdésekben Kínáé a döntő szó, de saját pénze van, saját egészségügyi ellátórendszere, a vízumunk kizárólag Hongkongba és Makaóba jó, és még az olimpián is külön indultak.

Pillanatnyilag, Gyuri cégének hála, Hong Kong Island északkeleti részén, Sheung Wan városnegyedben lakunk. Itt van az Island Line metró végállomása, tőlünk kb. két percre. Mármint két lejárata van két-két percre, a többi három már inkább 5 perces körzetben.

Egy szállodai apartmanban, a kilencedik emeleten lakunk, körülöttünk 25-30 emeletes házak, alattunk egy főutca dübörög éjjel-nappal, emeletes buszokkal és villamosokkal. Igen, itt még a villamosok is emeletesek. A közlekedés baloldali.

Ha kilépünk az épületből megcsap a párás meleg levegő és első sarkon már tömeg van. Mivel ez még a központ (Central), itt is minden egy lépésre van. Élelmiszerboltok, éttermek, bankok. A főutcánkon (Des Voeux Road) minden két nyelven van kiírva, de ha csak egy utcával beljebb megy az ember a sziget belseje felé, már csak kínai feliratok vannak és fogalmam sincs, hogy mit árulnak a boltokban. A valamik nagy zsákokban kaphatóan, szárított dolgok; tészta, zöldség, hús? Nem tudom. Talán pár hónap múlva már okosabb leszek.
Viszont a latin betűs boltokban van minden. Azaz minden olyan, amit az európai (és persze amerikai, ausztrál) megszokott otthon; tehéntej, cerealek garmada, felvágottak, csokik, kávé. És persze minden helyi sajátosság; a szójaszószok beláthatatlan polcai, a tíz kg-os kiszerelésű rizses zacskók (a legkisebb is 2 kg), noodles (tészták), olyan gyümölcsök, amelyeket sose láttam és olyanok is, amiket már igen, de tudnak meglepetést okozni. Vettem tegnap dinnyét, kívülről egy picike görögdinnye, a belseje azonban citromsárga. Az íze viszont megint görögdinnye.
Az angol hatás letagadhatatlan. A közlekedés irányán kívül a metrórendszer teljesen londoni; a kiépítése, a beléptető kapuk, a szervezettsége. Minden felirat kétnyelvű, utcatáblák, metró-, buszmegállók. A hangosbeszélőben is mindent elmondanak angolul, akár a metrón, akár a strandon vagyunk. Az utca átlagembere már nem biztos, hogy tud angolul, de a nyelvi nehézségeken egy mosoly mindig átsegít. És annyi fehér ember él itt, hogyha eltévednék, akkor is van, aki megérti a kérdésemet.
És persze tiszta Ázsia (vagy ahogy mi elképzeljük Ázsiát), nyugalom, tömeg, az esti csúcsban a metróajtóknál irányító emberek stoptáblával, tajcsi a parkban, mindenkinél a legújabb okostelefonok, felhőkarcolók az esti sötétet legyőző fényreklámok.
Nem tudok úgy kilépni az utcára, hogy ne állítanának meg és ne mondanának valami kedveset a gyerekeknek, ne szórakoztatná őket egy nagypapa pantomimmel a metrón, ne mosolyogna ránk valaki. Ezért is, meg amúgy is, nagyon jól érezzük magunkat.